Ülök egy kényelmes karosszékben,
Nem érzek mást csak ürességet.
Nincs semmi, aminek igazán örülhetnék,
De azt hiszem már sírni se tudnék.
Visszagondolok lassan az utóbbi időkre,
És nem akarok nézni se hátra, se előre.
Nem akarok a jelenben maradni,
Könnyebb lenne csak álmodozni,
Nem menni senkivel, semmikor, sehova
Nem figyelni a rémes gondolatokra.
Nem beszélni, csak ülni csendben,
Egy embertelen, üres teremben.
Elfeledni mindent, mi fájdalmas, mi rossz,
De hiába, én már nem lehetek boldog.
Nekem más jutott, nem a boldogság,
Helyette vágyakozás és magány.
Hatalmas sokatmondó könnyek,
Üres, hófehér, betűtlen könyvek.
Tévedtem: tudok még sírni,
Fájdalmas e sorokat írni.
Sápadt arcomon könnyek gurulnak,
Míg végül onnan a földre hullnak.
vineri, 19 martie 2010
duminică, 14 martie 2010
Jozsef Attila-Az orok elmulas

A földön semmi nem örök...
A fákon árnyak nőnek este,
A félhomály is nyöszörög.
Eloszlik a Gond barna teste,
(A zsíros földbe rothadunk)
S ki egykor óhajunkat leste
- Ó, puszta szív, borus agyunk! -
Már könnyező szem, búcsut intett.
Mi mindent, mindent elhagyunk
És minden, minden elhagy minket,
A szó, kisértés, dölyf s a vér
És visszasírjuk könnyeinket,
Mely már az Óceánba ér.
És csak hiába, nem jő vissza,
De jön helyette téli Dér,
Ki sóhajunkat is fölissza.
Már aztán csendesek vagyunk -
A téli álom dermedt, tiszta,
De senkit nem csókolhatunk.
Virágot hullat el a bodza
S majd egy csomóba rothadunk.
S rég hallgat a hős méla kobza.
A vágyam még ma dübörög
És holnap vesztemet okozza.
A földön semmi nem örök:
A hernyó hull és a madár is
S az évszázad föl nem hörög.
1921. nov. 26.
JÓZSEF ATTILA - JELEN, MULT, JÖVŐ
Az elmultba szemem tétován tekint
Egy percre csak! Üldözi a jelen,
Nem pihenhet régi emlékeken,
Unos untalan visszatér megint.
A jelen, oh! a jelen mindig bántott,
Amerre én, mindig arra haladt,
Tövisekkel hinté bé az utamat
S elvett tőlem reményt, boldogságot.
Nem veheté el, bár kínzott nagyon
- Történik minden, ahogy írva vagyon -
Nem veheté el, nem, a jövőt tőlem.
Tövises úton segít a jövendő;
Jövőben dicsőül meg a szenvedő;
Jövő mutatja az utat előttem!
1921. ápr. 15.
Egy percre csak! Üldözi a jelen,
Nem pihenhet régi emlékeken,
Unos untalan visszatér megint.
A jelen, oh! a jelen mindig bántott,
Amerre én, mindig arra haladt,
Tövisekkel hinté bé az utamat
S elvett tőlem reményt, boldogságot.
Nem veheté el, bár kínzott nagyon
- Történik minden, ahogy írva vagyon -
Nem veheté el, nem, a jövőt tőlem.
Tövises úton segít a jövendő;
Jövőben dicsőül meg a szenvedő;
Jövő mutatja az utat előttem!
1921. ápr. 15.
Jozsef Attila-Egyedül

Egyedül fogok élni a világon.
Egyedül, egyedül, soha nem lesz párom.
Nem lesz soha párom, aki vígasztaljon,
Aki szenvedésben csókot csókra adjon.
Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok
Aki büszke arra, hogy mellette állok.
Aki míg én alszom őrködik könnyezve,
És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.
Aki szeret engem, aki meghal értem
S még akkor is szeret örök-visszatérten.
S nem fog borulni le rám senkise sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.
sâmbătă, 13 martie 2010
Evanescence-Everybody's fool
ez a szam, es a klippje, hat ... egyszeruen oda vagyok ertuk.Nem csak ezert a szamert, hanem az ossze tobbiert is(Amy Lee-nek kiveteles hangja van, es az egyuutes dalszovegei egyszeruen briliansak), de ez a videoklipp nagyon megfogott.Talan azert, mert egy olyan norol szol, akinek az elete tokeltesnek tunik, hiszen gyonyoru es sikeres, viszont boldogtalan, de ezt masok nem latjak. Mindenki csak a 'hamis' mosolyt latja, es a kifogastalan megjelenest.Azon azomban senki sem gondolkodik el, hogy ezert a szepsegert milyen arat kell fizetni, es h a kulsoseg nem minden. A dalszoveg tokeletesen passzol a videoklipp story-ahoz. Hiszen a klipp foszereploje, 'hazugsagok' moge bujik el,csak o tudja, hogy a smink es ruhak mogott mi relytozik.
Jozsef Attila-Ködből, csöndből
Nem várom már az életet.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.
S ha nem lehet, akkor sehogy,
Ha sok a nap, hát soká fogy.
Két szememből a nap kivész.
Már csupán a lámpába néz.
Ha tűz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.
Aki megbánt, én nem bántom.
Aki sajnál, nem sajnálom.
Örülhetnek a hadnagyok.
Mert én már éhes sem vagyok.
Történt valami énvelem,
De nem halál s nem türelem.
Rúgtak itten, rúgtak ottan
S egyszer mégsem káromkodtam.
Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.
És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,
Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.

A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.
Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.
Iszonyatos, nagy bosszú ez,
Várni, várni, míg vége lesz.
S tudni, vannak így még többen,
Mígnem valaki megdöbben,
Míg valaki föl nem ordít,
Ködből, csöndből föl a holdig,
Föl a pestishez magához!
Aki irtózattal átkoz,
Megátkoz ebtartót, ebet
S legelőször is engemet.
A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.
1925. ápr.
Vagyok úgy, ahogyan lehet.
S ha nem lehet, akkor sehogy,
Ha sok a nap, hát soká fogy.
Két szememből a nap kivész.
Már csupán a lámpába néz.
Ha tűz lobog, hát majd elég.
Ha vér ömlik, hát van elég.
Aki megbánt, én nem bántom.
Aki sajnál, nem sajnálom.
Örülhetnek a hadnagyok.
Mert én már éhes sem vagyok.
Történt valami énvelem,
De nem halál s nem türelem.
Rúgtak itten, rúgtak ottan
S egyszer mégsem káromkodtam.
Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.
És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,
Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.

A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.
Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.
Iszonyatos, nagy bosszú ez,
Várni, várni, míg vége lesz.
S tudni, vannak így még többen,
Mígnem valaki megdöbben,
Míg valaki föl nem ordít,
Ködből, csöndből föl a holdig,
Föl a pestishez magához!
Aki irtózattal átkoz,
Megátkoz ebtartót, ebet
S legelőször is engemet.
A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.
1925. ápr.
Jozsef Attila-Remenytelenul
Lassan, tünõdve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyûlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Vas-színû égboltban...
Vas-színû égboltban forog
a lakkos, hûvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -
Bennem a mult hull, mint a kõ
az ûrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idõ.
Kard éle csillan: a hajam - -
Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízû számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyûlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Vas-színû égboltban...
Vas-színû égboltban forog
a lakkos, hûvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -
Bennem a mult hull, mint a kõ
az ûrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idõ.
Kard éle csillan: a hajam - -
Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízû számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -

Abonați-vă la:
Postări (Atom)